Mindenhonnan ömlik ránk az infó a szoptatásról. Általában arra bíztatnak az írások, hogy minden anyuka szoptasson, mert az a legjobb a picinek. A rokonok, szülők és nagyszülők egyértelműnek gondolják, hogy szoptatni fogsz...

Úgy voltam vele, hogy én is szoptatni fogok, mert azt szeretném ha a kicsikém a legjobbat kapná, de azért tisztában voltam vele, hogy előfordulhat, hogy nem jön össze a dolog. Mi van, ha nem lesz tejem? Vagy mi van ha a pici nem akar szopni? Ilyet is lehet hallani néha... Szóval volt a kórházi csomagban táp meg cumisüveg is.

Csomó cikket olvastam, hogy miért jó a babának ha anyatejet eszik. Megdöbbentő módon, olyan cikkek is vannak amik felsorolják mi minden miatt jó az anyukának, ha szoptat, például azért mert a test felhasználja a fölösleges tartalékokat a tej termeléshez, amitől könnyebb lefogyni terhesség után; csökkenti a mellrák kialakulásának veszélyeit, stb.

Mindenhol azt olvasni és hallani, hogy a nők azért nem akarnak szoptatni mert csúnya lesz a mellük tőle. És milyen elvetemült önző nő már az, aki ilyesmi miatt nem eteti a kisbabáját anyatejjel. Mondjuk szerintem is hülyeség ilyesmi miatt aggódni, amikor már a terhesség is teljesen tönkre teszi a tested, akkor már nem mindegy? Majd utána helyre teszi magát az ember valahogy...

De azt miért nem mondja senki, hogy a szoptatás mocskosul fáj az első hónapban? S ha valamiért feladod és a táp mellett döntessz, akkor az valószínű, hogy az elviselhetetlen fájdalom miatt lesz, nem holmi esztétikai aggodalmak miatt...

Amikor túl voltam a szülés utáni összehúzódásokon és már azt hittem vége van a sok fájdalomnak, addigra kisebesedett a mellbimbóm, amitől elmondhatatlanul fájt a szoptatás. Elsőre még a szilikon mellbimbót sem tudtam használni, mert a baba is, és én is csak ismerkedtünk a szoptatással, nem voltunk valami ügyesek. Napról napra jobban fájt az etetés, és hiába minden kezelés (kamilla tea, krém), az a 3 óra az etetések között semmire nem elég. Nem bírtam elviselni ha bármi hozzáért a mellemhez. A hidegtől úgy fájt, hogy ordítani tudtam volna.

Őszintén, sokszor megfordult a fejemben, hogy mi lenne ha legalább ez nem fájna (minden egyéb mellett, ami már amúgy is fájt)... mi lenne ha üvegből etetnék? De rögtön elkapott a lelkiismeretfurdalás, és azzal vígasztaltam magam, hogy nem sokáig fog már így fájni. Olyan ez, mint amikor gitározni tanul az ember; megkeményszik a bőr az ujjbegyen, aztán lehámlik és amikor ez hétszer megtörtént, akkor hivatalosan is tud gitározni. 

Amikor a mellbimbóm nagyjából összeszedte magát, akkor az egész mellem kezdett el úgy fájni, hogy ordítva, zokogva és az öklömet harapdálva bírtam csak etetni. Rettegtem minden egyes alkalommal mielőtt mellre tettem a picit és sajnos nagyon nem vártam, hogy fölébredjen mert kezdődött minden előlről...

Egyáltalán nem fair, hogy erről soha senki nem beszél, nem írnak róla túl sokan és nem adják meg a lehetőséget, hogy az ember legalább megpróblájon felkészülni. Ha nagyjából tudnánk mire számíthatunk, kicsit jobb lenne (azt hiszem). Egyáltlalán nem segít a sok "nem vagy jó anya ha nem szoptatsz" vélemény sem, meg a "kövér és egészségtelen lesz a gyereked ha tápot kap" okoskodás. Jó dolog a szoptatás, de nem minden áron. Én senkit nem tudok elítélni, aki úgy döntött, hogy ezt már nem vállalja. 

Átvergődtem az első hónapon, mostmár minden oké, nem fáj a szoptatás, de cserébe nincs elég tejem. Áron 4-szer szopizik egy nap és 2-szer tápot kap. Mindennél szerencsésebb vagyok, mert másfél hónapos kora óta végig alussza az ejszakát, és sosem evett többször mint 8 egy nap alatt, szóval így sem éhes és szépen gyarapszik :) De azért akárhányszor beszélek az otthoniakkal, állandóan az van, hogy biztos nem eszek meg nem iszok elég tejet... Pedig de, csak valahogy így alakult, nem tudom miért. Viszont így is jó nekünk, Áron egész nap vigyorog, továbbra sem sír - csak ha már úgy gondolja éhel hal - és könnyen elalszik.

Tudom, :) menjek a fenébe mert ilyen gyerek nincs is :))))