Reggel 7 óra, és én fogmosottan, szupercsendben készítem a reggelit a konyhában...

Ez egy igen nagy változás ahhoz képest, hogy ilyenkor általában félájultan hullok vissza aludni a reggeli első szoptatás után.

De mi változott meg ma?

Mindenhonnan ömlik ránk az infó a szoptatásról. Általában arra bíztatnak az írások, hogy minden anyuka szoptasson, mert az a legjobb a picinek. A rokonok, szülők és nagyszülők egyértelműnek gondolják, hogy szoptatni fogsz...

Úgy voltam vele, hogy én is szoptatni fogok, mert azt szeretném ha a kicsikém a legjobbat kapná, de azért tisztában voltam vele, hogy előfordulhat, hogy nem jön össze a dolog. Mi van, ha nem lesz tejem? Vagy mi van ha a pici nem akar szopni? Ilyet is lehet hallani néha... Szóval volt a kórházi csomagban táp meg cumisüveg is.

Vannak dolgok az életben amikre nem lehet felkészülni.

Anyukám mindig őszinte volt, főleg ha olyasmiről volt szó, hogy valami fáj vagy sem - például mikor először mentünk fogorvoshoz tejfogat kihúzatni. Megmondta, hogy a szülés úgy fáj, mint ahogy semmi más az életben. De cserébe megéri.

Részemről úgy voltam vele, hogy lesz majd 9 hónapom felkészülni, majd mindennap mondogatom magamnak, hogy ez nagyon fog fájni. Így is volt. De ettől függetlenül nem tudom szavakkal leírni azt a pánikot amit akkor éreztem mikor elfolyt a magzatvíz...

Áron 3 hónapos amikor ezt írom. Szeretném elmesélni neki születése történetét, mesélni arról hogyan érzem magam új anyaként, illetve milyen hétköznapi kalandokat élünk át a mindennapjainkban.

Igazi huszonéves munkamániásból lettem full-time anyuka és nagyon élvezem. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen eseménydús napjaink lesznek s csak úgy telnek majd a napok egymás után. Nem unatkozunk, minden napra jut valami izgalom, valami új felfedezni való, kis sírás, sok kacagás és némi idő apával is.